látogató számláló

 

Közüzemi díjváltozások

 

 

A Fővárosi Közgyűlés decemberi ülésén megállapította a 2011-re vonatkozó közszolgálati díjakat.

 

 

Utólagos elszámolás ingyen

 

A Főtáv Zrt., a fogyasztói igényektől függően, évente egy vagy két alkalommal, a korszerűsített, fűtési költségosztókkal teljes körűen felszerelt épületekben a már elszámolt hőfogyasztást ingyenesen, lakásonként újra szétosztja és elszámolja a fűtési költségosztók adatai alapján, amennyiben az erre vonatkozó szerződést a felhasználói közösség képviselője az első elszámolási időszak lejárta előtt megköti a társasággal.

 

„Jól működő céget szeretnénk kialakítani”

 

Az önkormányzati választásokat követően a Fővárosi Közgyűlés tavaly október végén a BKV kivételével valamennyi kizárólagos fővárosi tulajdonban lévő cég vezetőjét leváltotta.

 

Intézményi döntések

 

Több intézményével kapcsolatos döntést hozott decemberi ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A Vidámpark kinyit 2011-ben, azonban nem kizárt, hogy a Petőfi Csarnokra bezárás vár.

 

Tavalyhoz képest kevesebb a kátyú

 

A Budapesti Közlekedési Központ Zrt. és a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. új módszerekkel, a korábbiaknál eredményesebben és gyorsabban tudja eltüntetni a kátyúkat az utakról.

 

Megszavazott „gyorssegély”

 

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. veszteségesen működött az elmúlt években, emiatt likviditási problémákkal küzd.

 

Záporoldali fejlesztések

 

Budapest egyik legnagyobb környezetvédelmi fejlesztése, a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep (BKSZT) megépítése és üzembe helyezése során a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) Zrt.

 

Szobakertészkedés

 

Azoknak, akiknek nincs otthon kertjük, kertészkedő hajlamaikat csupán szobanövényeiken élhetik ki, de nem kell elkeseredni, velük is van bőven tennivaló.

 

 

Legfrissebb híreink


Sóbarlang a Gólyafészek bölcsiben

A Ghymes együttes ad jótékonysági koncertet

Összefogás a bliccelők ellen

Idén folytatódik a Hárs-hegyi erdők megújítása

Idegenforgalmi adót vezetett be

Január 31-éig tehetnek írásban javaslatot

Ismét pályázat útján keresik az Év Tűzoltóját

Nemzeti 11 címmel kedvezményes színházjegyakciót indít

Olimpikonokkal a Föld megmentéséért

Tavasszal bővítik a Szépművészeti Múzeumot

Meghosszabbította a lakás-árverezési moratóriumot a kormány

Korlátozza a kormány az egészségügyi alkalmassági időt

Átadták a Lovardát a Gödöllői kastélyban

Felhívást tett közzé Erzsébetváros Önkormányzata

Minden érdeklődőt, emlékezőt vár Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata

Kiírják január közepén az Új Széchenyi Tervet

Megszűnik a kabarészínház?

Fényjelzéssel egészítette ki

Folytatódik az iskolatej program

Megnyílt az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája

Két ingyenes parkolási matrica is jár a józsefvárosi családoknak

Új gondozási központ épül Kispesten

Fórum az Akadémia Parkról

KERESŐ

 

HÍRLEVÉL
Név
E-mail

 

 

 

 

BUDAPEST

 

Közüzemi díjváltozások

 

A Fővárosi Közgyűlés decemberi ülésén megállapította a 2011-re vonatkozó közszolgálati díjakat.

 

 

Fővárosi lakásrezsi-támogatás

 

Február 1-jétől igényelhető a fővárosi lakásrezsi-támogatás.

 

 

Átvilágítás

 

A fővárosi tulajdonban levő közszolgáltató cégek átvilágítása során világossá vált, hogy a helyzet jóval súlyosabb a korábban vártnál – jelentette be sajtótájékoztatóján György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes.

 

 

Intézményi döntések

 

Több intézményével kapcsolatos döntést hozott decemberi ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A Vidámpark kinyit 2011-ben, azonban nem kizárt, hogy a Petőfi Csarnokra bezárás vár.

 

 

 

 

GÁZSZOLGÁLTATÁS

 

Kompenzáció

 

A kormány tavaly december 21-én döntött a gáz- és távhőár-támogatás meghosszabbításáról, így azok a rászorulók, akiknek 2010. december 31-éig járt a kompenzáció, 2011. április 30-áig külön igénylés nélkül megkapják azt.

 

 

Elismerés az ügyfélszolgálatnak

 

 

 

Idén a FŐGÁZ Zrt. ügyfélszolgálata, ezen belül kiemelten a telefonos ügyfélszolgálat komoly biztatást kapott az ügyfelektől és a független elemzőktől: elismerést kapott a „Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban Díj 2010” üzleti versenyben elért kiemelkedő eredményéért.

 

 

Gázártámogatás nagycsaládosoknak

 

A Magyar Államkincstár január 15-éig postai úton elküldi a nagycsaládosoknak a gázártámogatási igénylőlapot.

 

 

 

 

KÉMÉNYSEPRÉS

 

Kéményseprők és a higiénia

 

Az Európai Kéményseprőmesterek Szövetsége által készített, a Kéményseprők Európában című kiadványból kiderül, hogy a kéményseprők – képzettségüknél és kapacitásuknál fogva – higiénés feladatokat is felvállalnának, ezen belül is a szellőzőberendezések ellenőrzését és tisztítását, amelynek elmaradása számos betegség és veszély forrása lehet.

 

 

Biztonságban a fűtési szezonban

 

 

 

Alig két hét telt el a 2011-es évből, de már tízen kaptak szén-monoxid-mérgezést az országban, ráadásul minden baleset a fővárosban történt.

 

 

Szakértelem a biztonságért

 

A hazai kéményseprők megítélése az Európai Kéményseprőmesterek Szövetsége szerint igen jó, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a magyar szakemberek évek óta az előkelő harmadik-negyedik helyen állnak az európai rangsorban, sőt, vannak olyan területek, amelyeket a nyugat-európai kéményseprők „irigyelnek” hazai kollegáiktól.

 

 

 

 

KÖRNYEZETVÉDELEM

 

Nyáron nem lehet majd égetni

 

Módosította a Fővárosi Közgyűlés 2010. december 15-ei ülésén a kerti hulladék égetésére vonatkozó szabályt, így idén április 30-ától szeptember 30-áig tilos lesz az égetés a kiskertekben.

 

 

Kihirdették a Duna stratégiát

 

Megszületett az Európai Duna Régió Stratégia első hivatalos változata, amely egyaránt tartalmaz társadalmi, gazdasági és természetvédelmi fejezeteket.

 

 

Tilos a járdák sózása

 

Idén télen már tilos konyhasót (nátrium-kloridot) használni a parkok, terek és járdák fagy- és csúszásmentesítésére.

 

 

 

 

CSATORNASZOLGÁLTATÁS

 

Záporoldali fejlesztések

 

Budapest egyik legnagyobb környezetvédelmi fejlesztése, a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep (BKSZT) megépítése és üzembe helyezése során a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) Zrt.

 

 

Korszerűsített szivattyútelepek

 

Befejeződött az ÉlőDuna beruházás kiegészítő projektelemeinek megvalósítása.

 

 

Szennyvíztisztítás, illemhelyek, árvíz

 

Eseménydús év van a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) mögött. Észak-Pesten megkezdődött a szennyvíztisztítás harmadik fokozatának próbaüzeme, minden idők negyedik legnagyobb árhulláma vonult le a Dunán, és elkezdődött a nyilvános illemhelyek felújítása.

 

 

 

 

VÁROSTERVEZÉS

 

Elővárosi vasútfejlesztések

 

 

 

A tervek szerint haladnak a fővárosi elővárosi vasútvonalak és a hozzájuk kapcsolódó pályaudvarok, megállóhelyek korszerűsítésének előkészületi munkálatai.

 

 

Fejlesztések föld alatt és föld felett

 

Elérték a 4-es metró építői a Keleti pályaudvart a fúrópajzsokkal, és elkezdődik a tér felszíni rendezése.

 

 

Nemet mondtak a Margit hídi kerékpársávra

 

A fővárosi képviselők döntése nyomán a Margit híd déli oldalán nem építik meg az elkülönített kerékpárutat, a híd járdáját elválasztás nélkül használják majd a gyalogosok és a kerékpárosok.

 

 

 

 

KERÜLETRŐL KERÜLETRE

 

Megvan Budapest 30 legfontosabb köztere

 

Városfejlesztési szempontból a 30 legfontosabb fővárosi közteret gyűjtötte össze a Studio Metropolitana.

 

 

Angyalföldi névválasztás

 

 

 

Új, számos szolgáltatást nyújtó művelődési központot építenek a XIII. kerületben. Az intézmény nevének megtalálásában a XIII. kerület lakosságának közreműködését kérte a kerület vezetése.

 

 

Óvodai férőhelybővítés Zuglóban

 

Ötven óvodai férőhellyel bővítették a zuglói Bóbita Óvoda földszintes épületét decemberben.

 

 

 

 

CSALÁDI PROGRAMOK

 

Újra jár a Libegő

 

Április 1-jétől, a téli karbantartás befejeztével ismét várja az utazóközönséget a Libegő. A drótkötélpályás függővasút üzemeltetése 10 év után visszakerült a BKV Zrt.-hez.

 

 

KalandoZOO

 

Budapest egyik leglátogatottabb intézménye a kicsik és nagyok körében is népszerű Fővárosi Állat-és Növénykert.

 

 

Városligeti kedvezmények

 

A Budapesti Vidám Park Zrt. és a Fővárosi Állat- és Növénykert idén együttesen kínál kedvezményeket a látogatóknak.

 

 

 

 

JÓTÉKONYSÁG

 

Fogadd örökbe a Démétér Házat!

 

A magyarországi társadalmi szolidaritás egyik legszebb példája volt 2005-ben, hogy beteg gyerekek érdekében összefogott a kisnyugdíjastól kezdve a magyarországi üzleti élet meghatározó szereplőjéig szinte mindenki a Démétér Ház megvalósításáért.

 

 

 

 

FOGYASZTÓVÉDELEM

 

A hatékonyabb fogyasztóvédelemért

 

Megállapodást írt alá a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a fogyasztók érdekeinek összehangolt és hatékonyabb védelme érdekében.

 

 

A fogyasztók védelmében

 

Idén a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) az országos karácsonyi ellenőrzését a november 22-e és a december 23-a közötti időszakra időzítette.

 

 

Játékot csak megbízható kereskedőtől

 

Hamarosan itt a Mikulás, majd a karácsony, amely alkalmakkor a legkisebbek főleg játékokat kapnak.

 

 

 

 

HÁZUNK TÁJA

 

Megújult Fővárosi újság

 

2010-től nincs többé Fővárosi Közmű újság, de ne csüggedjünk, mert meghalt az újság éljen az újság...

 

 

Együttműködés a Létkérdéssel

 

Megállapodott egymással két kiadó a további együttműködésről.

 

 

 

 

VÍZSZOLGÁLTATÁS

 

Újítások

 

A Fővárosi Vízművek honlapja és telefonos ügyfélszolgálata, a Vízvonal, bevezetésük óta csak kis mértékben változtak.

 

 

Vízcsőjavítás a Duna-mederben

 

 

 

Az elmúlt évtizedek egyik legkülönlegesebb vezetékjavítási feladata áll a Fővárosi Vízművek előtt.

 

 

Megújuló honlap és telefonos ügyintézés

 

A Fővárosi Vízművek honlapja, a www.vizmuvek.hu és telefonos ügyfélszolgálata, a Vízvonal, bevezetésük óta csak kis mértékben változtak.

 

 

 

 

TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS

 

Utólagos elszámolás ingyen

 

 

 

A Főtáv Zrt., a fogyasztói igényektől függően, évente egy vagy két alkalommal, a korszerűsített, fűtési költségosztókkal teljes körűen felszerelt épületekben a már elszámolt hőfogyasztást ingyenesen, lakásonként újra szétosztja és elszámolja a fűtési költségosztók adatai alapján, amennyiben az erre vonatkozó szerződést a felhasználói közösség képviselője az első elszámolási időszak lejárta előtt megköti a társasággal.

 

 

Hibaelhárítás, szervizszolgálat

 

A fűtési szezonban főleg az elavult, több évtizedes fogyasztói rendszereken fordulhatnak elő kisebb-nagyobb meghibásodások.

 

 

Versenyképes távfűtés

 

Az elmúlt években kezdődött, a távfűtés versenyképességét célzó fejlesztések, változások idén év elején hozták meg gyümölcsüket, a januári áfacsökkentés után a távfűtés vált a legolcsóbb fűtési móddá Budapesten.

 

 

 

 

HULLADÉKGAZDÁLKODÁS

 

Tavalyhoz képest kevesebb a kátyú

 

A Budapesti Közlekedési Központ Zrt. és a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. új módszerekkel, a korábbiaknál eredményesebben és gyorsabban tudja eltüntetni a kátyúkat az utakról.

 

 

Jövőre komposztálhatják a karácsonyfákat

 

 

 

Elképzelhető, hogy jövőre már nem égetik el, hanem komposztálják a fenyőfákat Budapesten.

 

 

Eredményhirdetés a gyerekrajz-pályázaton

 

Harmadik alkalommal hirdette meg a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. közkedvelt gyermekrajzpályázatát, amelyre csaknem félezer kreatív alkotás érkezett.

 

 

 

 

DÍSZ- ÉS KÖZVILÁGÍTÁS

 

Vége az ünnepnek

 

Az év végi ünnepek leteltét jelzi, hogy a város utcáiról, a fákról leszerelik a karácsonyt hirdető díszeket és fényfüzéreket.

 

 

Melyik fényforrás a megfelelő?

 

 

 

A villamos energia fogyasztása nem egyenletes, általában délután, a sötétedést követően (télen 18, nyáron 20-21 óra körül) terhelési csúcs jelentkezik.

 

 

Újabb díszvilágítások

 

Újabb épületekkel, szobrokkal bővítették a Fővárosi Önkormányzat díszvilágításról szóló rendeletét.

 

 

 

 

KEGYELET

 

„Jól működő céget szeretnénk kialakítani”

 

Az önkormányzati választásokat követően a Fővárosi Közgyűlés tavaly október végén a BKV kivételével valamennyi kizárólagos fővárosi tulajdonban lévő cég vezetőjét leváltotta.

 

 

Karády-évfordulók

 

A tavalyi évben ünnepeltük a magyar filmtörténet talán legnagyobb hatású dívája, Karády Katalin születésének 100., halálának pedig 20. évfordulóját.

 

 

Elkészült a bajnok síremléke

 

December elején a Farkasréti temetőben felavatták Kolonics György, a 2008-ban elhunyt olimpiai bajnok kenus síremlékét.

 

 

 

 

ZÖLDFELÜLET-FENNTARTÁS

 

Kerti munkák télen

 

Bár a tél nem éppen a kertészkedés időszaka, a kiskerttulajdonosoknak ilyenkor is vannak teendőik.

 

 

Szobakertészkedés

 

Azoknak, akiknek nincs otthon kertjük, kertészkedő hajlamaikat csupán szobanövényeiken élhetik ki, de nem kell elkeseredni, velük is van bőven tennivaló.

 

 

Áprilisra készül el a Mikó utcai játszótér

 

Tavaly október 19-én kezdte el a Főkert Nonprofit Zrt. a Vérmezőn található Mikó utcai játszóteret.

 

 

 

 

FÜRDŐSZOLGÁLTATÁS

 

Megszavazott „gyorssegély”

 

 

 

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. veszteségesen működött az elmúlt években, emiatt likviditási problémákkal küzd.

 

 

Fürdőakciók

 

Árcsökkentést vezetett be januártól a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. a kezelésében levő fürdőkben.

 

 

A jótékony szauna

 

Sokan nem ismerik, hogyan kell helyesen szaunázni és a megfelelő szaunázásnak milyen jótékony, a helytelennek pedig milyen káros hatásai lehetnek.

 

 

 

 

KULTÚRA

 

Ilyen az élet…

 

Adott egy fiatal baráti társaság: házaspár egy néhány hónapos kisbabával és két szingli, ellenkező nemű barát, akiket évekkel ezelőtt megkíséreltek összehozni, de csúfos kudarc lett a vége.

 

 

Cigányok

 

Tersánszky Józsi Jenő írt Cigányok címen színdarabot, amelyet Grecsó Krisztián „aktualizált” a mai világunkra.

 

 

Újraszületés

 

 

 

Már megint egy könyv, amit, ha csak a fülszöveget olvasom el, biztosan nem veszek meg.

 

 

 

 

ÁLLATI

 

Újjászületett a Nagytó és a Sziklakert

 

Európai uniós forrásból finanszírozták a Fővárosi Állat- és Növénykertben található Nagytó és Sziklakert rekonstrukcióját.

 

 

Újjáépített házak az állatkertben

 

Régi-új állatházakat avattak fel szeptember 21-én a Fővárosi Állat-és Növénykertben.

 

 

Ebek harmincadja

 

Sokan a sintértelepre asszociálnak, amikor meghallják a szavakat: Illatos úti ebrendészeti telep.

 

 

 

Közmű Lap- és Könyvkiadó Egyesülés © Copyright 2009